Tekerj a Zöldbe! kerékpártúra - Vár a nyár!
Időpont: 2023. július 23. (vasárnap) 8 óra
Útvonal: Békés - Murony - Kamut - Mezőberény – Békés
A túrán való részvétel ingyenes volt, azonban az egyedi gyártású érmek miatt regisztrációhoz kötöttük. Előzetesen 41 fő regisztrált, ebből végül többen nem jöttek el. Azonban voltak olyanok, akik előzetesen nem regisztráltak, viszont szívesen csatlakoztak az élményért. Végül 43 fő teljesítette a túrát, így szerencsére minden résztvevőnek jutott az egyedi éremből.
Legfiatalabb túrázó 8 évesen, a legidősebb 65 évesen teljesített az előzetesen 35 km-re hirdetett túrát. A túraszervező munkáját szerencsére külső tényező nem befolyásolta, a nyári időszakhoz képest kellemes idő volt.
A toborzás menete mondhatni könnyű volt, hiszen az online kampány világában a szervező rutinosan mozog, célzottan tudtuk meghirdetni a túrát. A korábbi túrázók az e-mailes megkeresésre és a pozitív élmények megélése miatt mára már szinte hívó szó nélkül is csatlakoznak a szervező által meghirdetett eseményekhez. Megismerték a jó szervezői készségünket, szívesen csatlakoznak, mert tudják, hogy minőségi eseményen vehetnek részt. Ehhez az is hozzátartozik, hogy egy hónappal korábban meghirdetjük a rendezvényt, hogy tudjanak tervezni az érdeklődők.
A túraszervezés során törekedtünk, hogy minél több látnivalót tudjunk megmutatni az érdeklődőknek.
Így tekertünk keresztül az út során Murony, Kamut és Mezőberény településeken. Murony előtt a Jantyik kápolnát tekintettük meg. Az építtetők Jantyik Mátyás, békési községi bíró és neje, Kutyik Mária voltak. Az építkezéshez valószínűleg a Jantyik téglagyár tégláit használták. A szentély 1861-ben készült el Szűz Mária, Mennyország Kiránynéja tiszteletére. Az egyhajós kápolna belsejében egy Mária-szobor található. A 14 négyzetméter alapterületű épület bejárata fölött „Isten szeme” látható. A toronyban elhelyezett kis harangot az első világháborúban beolvasztották. A Jantyik kápolna felújítása 2020-ban fejeződött be. 2020. július 4-én Szigeti Antal plébános ünnepi szentmiséjét követően újraszentelte a kápolnát.
Utunk második állomása Kamut településen, a Szent Gellért Templom volt. A templom gondnoka, Szlancsik Pál úr vezette körbe a társaságot, mutatta be röviden a templom építése előtt és alatti időszakot, mesélt a megpróbáltatásokról, illetve hogy ma hol tartanak.
Szlancsik úr elmondta, hogy a templom 1997-ben épült Pauló László tervei alapján. Az értékes épület egyesíti a templomok hagyományos stílusát a modern építészettel. A templom felszentelése 1997. március 15-én került sor, Szent Gellért tiszteletére. Harangját a kamuti református hívek adták azzal a feltétellel, hogy a Szeged-Csanádi püspök írásban megígéri, hogy a harangot a faluból nem viszik el. Modern alaprajzú. A templom hossza 28 méter, a szentélynél kiszélesedik, szélessége 28 méter. Toronymagassága 30 méter. Megvilágítása az oldalfalakon elhelyezett lámpákkal. Az oltár három lépcsővel körívben kiemelve egy térben a templombelsővel. Középen a tebernákulum, felette Szent Gellért szobra. Baloldalon az oltár mellett az ambó. Jobb oldalon a Szent József mellékoltár, baloldalon a Szűz Mária mellékoltár. A kórus feljárója hátul, valamint gyóntatóhelyiség. A templom bal oldalán szolgálati lakás, hátul hittanterem található. Körben stációk vannak elhelyezve.
Gondnok úr vezetésével a 30 méter magas templomtornyot az arra bátor vállalkozók meg is tekinthették. Csodálatos kilátás volt az Alföld kietlen tájára.
A fent említett mindkét helyszínen köszönjük a szíves közreműködést Madarász Ágnes túratársunknak, valamint Szlancsik Pál gondnak úrnak a szíves idegenvezetést!
Túránk következő, egyben utolsó állomása a mezőberényi városháza épülete elé vezetett.
A nem várt eseményeket sikeresen el tudtuk hárítani, hiszen kísért bennünket egy mindenre is felkészült békési kerékpárbarát, aki szervizelte mindenki apróbb, ügyes-bajos kerékpáros problémáját. Köszönjük Vágási Péter szaktudását és hogy töretlenül kitart mellettünk!
Kellemesen elfáradva, magunk mögött hagyva 35 kilométert boldogan tekertünk be a célba, Nagy Lajos Cukrászdájához, ahol a résztvevőket hűsítő fagyival, jégkásával vártuk. Itt mindenki megkapta a hősies helytállásáért az egyedileg, erre az alkalomra gyártott érmet.
A túra legemlékezetesebb pillanatát nehéz lenne megfogalmazni, hiszen látva az elszántságot a reggeli indulásnál, lehetetlent nem ismerve mindenki nekivágott a túrának. Érkezéskor kicsi és nagy, fiatal és még fiatalabb együtt örült, hogy közösen tettük meg ezt a szép teljesítményt! Túraszervezőként jobb időt, jobb csapatot nehezen tudtam volna kívánni magunknak!
Erőt, egészséget, találkozzunk a következő túrán!