„Tekerj a Zöldbe! - Kerékpártúra Feketén-Fehéren” címmel rendeztünk kerékpártúrát június 19-én, immár második alkalommal.

Az 52 kilométeres táv során a résztvevő 30 kerékpárbarát Békésről indulva érintette Dobozon keresztül Szanazugot, a Fekete-Körös, valamint a Fehér-Körös mentén az átkelőhidakat, majd újra Szanazugon keresztül Békésre érkeztek vissza. A kihíváson a legfiatalabb túrázó  14 évesen, a legidősebb 66 évesen tekerte le a távot. Többségében békésiek vettek részt a reggel 8 órakor kezdődő programon, de Békéscsabáról és Muronyból is érkeztek érdeklődők.

Az eseménnyel a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ) Tekerj a Zöldbe! című sorozatához kapcsolódtunk, amelynek célja, hogy a résztvevők bárki által teljesíthető kerékpártúrákon fedezzenek fel népszerű, illetve kevésbé ismert természeti, valamint kulturális célpontokat.

A kirándulás során nemcsak a különleges természeti környezetet, a Körösök világát, de például a Fekete- és Fehér-Körös összefolyását Szanazugnál, vagy éppen a Békési Kikötőt is megcsodálhattuk. Ez utóbbi állomáson egyesületünk meghívására a túrán résztvevőnek hűsítővel készültünk. Itt kapták meg a túrát teljesítők az az emlékérmet, amire majd ha rápillantanak később, emlékezni fognak a megannyi élményre, szép pillanatokra. Bízunk benne, hogy a biciklisek számára könnyed kikapcsolódást jelentettek az együtt töltött órák.

Idén egyébként még több ilyen lehetőségre várjuk majd a sportembereket. Lesz például „Tekerj a Zöldbe! Zöldben” is, ez utóbbi, elnevezésének megfelelően a mindenkit valamilyen zöld színű ruhadarabban várunk.

Várunk minden túrázni vágyó kerékpárost a következő alkalmunkra is.

KÉPGALÉRIÁNK A FACEBOOK OLDALUNKON IDE KATTINTVA ELÉRHETŐ!

Fotó: Moldován-Garas Helga

Pályázati bannerek

infoblokk kedv final felso cmyk ESZA s