Több, mint kétezer tábla csokoládé gyűlt össze a Madzagos csokigyűjtés elnevezésű ünnepi, saját szervezésű akciónk során.
Kovács Ildikó, az egyik főszervező elmondta, a gyűjtés másfél hónappal ezelőtt kezdődött el, amelyhez több mint húsz szervezet és rengeteg magánszemély csatlakozott.
A város több pontján, elsősorban boltoknál és különböző intézményeknél helyeztünk el gyűjtődobozokat. 550 darab csokoládét korábban átadtunk a szociális szolgáltató központnak, amelyek kiosztásáról az intézmény már gondoskodott.
A következő napokban, karácsony előtt több civil, szociális és egészségügyi szervezethez, illetve az egyházakhoz juttatjuk el az adományokat, valamint a békéscsabai kórház gyerekosztályára is vittünk belőle.
A Békési Fiatalokért Egyesület tagjai önkéntesen dolgoznak ebben a munkában is, és jövőre tervezzük, hogy még több gyűjtőponttal ismét megvalósítjuk az akciót.
Fotók: Gazsó János